Üdvözöljük

a debreceni zsidó temetői hadisírok

weblapján!

Tovább
HU | EN | HE

rténet

Debrecen délkeleti felén, a Monostorpályi úton található a város egyetlen, szabadtéren működő felekezeti sírkertje, a fallal körülkerített izraelita temető. A debreceni zsidó temetőt az itt nyugvó katonahősök és háborús áldozatok emelték a város hősi temetői sorába. Az 1840-es évek elején létesült kegyeleti parkban a 21. század második évtizedére hétezer sírhely alakult ki, és mintegy 8100 ide eltemetett nevét rögzítették a temető nyilvántartásaiba. A sok ezer itt nyugvó civil lakos között jelentős számban katonai múlttal rendelkező elhunyt nevével szembesülünk. Megtalálhatók köztük az 1848/49-es nemzeti szabadságharc hős honvédői ugyanúgy, mint a 20. század első világháborúja, a „nagy háború" során hőssé vált neves és ismeretlen katonák, akik egy része otthonuktól távol lelt végső nyughelyet a debreceni temetőben. A sírhantok között fellelhetők a második világháború katonahőseinek és az 1944-ben tömeggyilkosság áldozatává lett munkaszolgálatos hősöknek sírjai, és nagy számban láthatók a holokauszt áldozatait idéző sírjelek, emlékművek is.

Hősi parcella a temetőben
Hősi parcella a temetőben

A debreceni nagyvásár országos jelentőségre emelkedése idején, a 18. sz. második felében kezdődött a korabeli nagyváros közvetlen környékén a zsidóság története. Számukra az 1840. évi XXIX. törvénycikk teremtette meg a szabad királyi városokba, így Debrecenbe való beköltözés lehetőségét. A törvényi változás debreceni horderejére jellemző, hogy hatályba lépéséig csupán azok az izraeliták tartózkodhattak – napkeltétől napnyugtáig – a városkapukon belül, akik a munkájuk miatt – pl. házalók – érkeztek ide. Ők többnyire a szomszédos Sámsonban (Hajdúsámsonban) lakó népes izraelita közösség tagjai voltak. Az 1840. január 27-én kiadott debreceni tanácsi jelentés még joggal állapíthatta meg: „folytonos helyi szokás szerint izraeliták nálunk nem lakhatnak”. Az új törvény szerinti beköltözési lehetőséget, elsőként mégsem Sámsonból, hanem távoli vidékekről érkezők ragadták meg, bár voltak közöttük, akik már évek óta a város déli felén, a Várad utcai kapun kívüli, zsidó haszonbérlők kezén lévő nemesi fogadókban laktak. Sámsonból először mintegy évtized múlva folyamodtak debreceni letelepedési engedélyekért.

Az otthonra találás és a hitélet első természetes jele a felekezet debreceni temetőjének szinte azonnali létrejötte volt. Az első beköltözők közössége még csupán néhány családból állt, amikor nevükben, 1842 tavaszán Fischer József, Katz Henrik, Fried Károly és Csillag József kérvényezte a városi elöljáróságnál kőfallal elkeríthető temetőhely „kimutatását” a Várad utcai kapun kívüli külsőségen. A Homokkert délnyugati sarkának szomszédságában, a régi kolerás temetőnél elgondolt helyszín indokaként felhozták, hogy ott az előző évben már volt rituális temetés. Ezt igazolja a temetői nyilvántartás, amely Meisel Rézi hajadon és még két névtelen elhunyt temetését mutatja 1841-ben. A debreceni „választott hites közönség és tanács” döntésével át is engedtek itt, a mai Monostorpályi úton egy 200 négyszögöl (kb. 712 m2) területet temetői célra, és egyben előírták a temetkezésekkel kapcsolatban betartandó szabályokat. Viszont a kőanyagú kerítés helyett egyszerű deszkapalánk létesítéséhez járultak hozzá, mondván, a település többi temetőjét is mindössze felárkolt sáncok határolják. A szigorú vallási előírásoknak megfelelő szilárd téglafalból épített kerítéshez ragaszkodó izraeliták végül a helytartó tanácshoz fordultak, amely 1845-ben utasította engedélyezésre a városi döntéshozókat.

A temető helyzete 1868-ban (DVT 1303 – részlet)
A temető helyzete 1868-ban (DVT 1303 – részlet)

A halottak körüli teendők talmudi idők óta létező rituáléjának betartására 1852. április 12-én alakult meg Debrecenben a Chevra Kadisa (Szentegylet), amelynek alapszabályát 1877-ben hagyták jóvá. A valamennyi vallási irányzatot egységesen kiszolgáló szervezet a kezelésükben álló felekezeti temető területét először 1855-ben, később többször is bővítette. Az addig városi tulajdonú bekerített ingatlant 1866-ban vásárolták meg, és 1867-ben be is jegyezték azt a Szentegylet nevére a földnyilvántartásba.

A református temető és vele szemben a zsidótemető Monostorpályi úton 1880 körül (DVT 840 részlet)
A református temető és vele szemben a zsidótemető Monostorpályi úton 1880 körül (DVT 840 részlet)

A temető 1897-ig maradt külterületi ingatlan, amikor az egyre nagyobb népességű település beépíthető területét többszörösére növelték a sáncon kívüli tucatnyi kertséggel és a közöttük lévő részekkel, így az ott működő valamennyi felekezeti temetővel együtt. A millenniumi idők nagy léptékű városfejlesztési elképzeléseiben a beékelődő temetők bezárásával, és azok helyén, hosszabb távon lakónegyedekkel számoltak. A 19–20. század fordulója előtti évtizedekben elindult folyamat előkészítő szakaszában az egyik legfontosabb feladat még a temetők általános „túltömöttsége” felszámolása, és a temetkezések rendjét újra szabályozó törvényi rendelkezéseknek megfelelő városi köztemető létrehozása volt. A tervezési egyeztetésekre létre jött, világi és felekezeti képviselőkből álló bizottságok állandó tagjai között ott voltak a debreceni zsidó hitközség képviselői is. A grémium tanácskozásai során kialakított, egységesített ajánlásokban még 1913-ban is felekezetek szerinti elkülönített temetői részek, és önálló ravatalozók szerepeltek a majdani új köztemetőben. Ennek ellenére az 1915-re véglegesített országos tervezési pályázati felhíváshoz kiadott tervezetben már csupán egyetlen ravatalozót, és területi szétválasztás nélküli köztemető-tervet ismertetett a város főmérnöke. Miután az abban szerepeltetett, ún. „forgó rendszerű” sírhasználat bevezetése gyökeresen eltért az izraelita hitélet követelményeitől, így a hitfelekezet kivált a tervezési folyamatból, és kötelezettséget vállalt meglévő temetőjének törvényi előírások szerinti fejlesztésére. Amikor 1932-ben, a város első köztemetőjének megnyitása alkalmával Debrecen valamennyi református és katolikus sírkertjét bezárták, a Monostorpályi úti izraelita temető nyitva maradhatott, és jelenleg is ez a település egyetlen, szabadtéren működő felekezeti temetője.

Az izraelita temető az 1909-es az 1930-as városszabályozási térképen
Az izraelita temető az 1909-es az 1930-as városszabályozási térképen

A Monostorpályi úti izraelita temető folyamatosan vezetett halotti anyakönyvének bejegyzései szerint 1841-től napjainkig közel 8100 elhunyt, mintegy 7000 sírja jött létre a temetőben. A fennálló síremlékek héber és/vagy magyar nyelvű név- és emlékfeliratait, valamint az anyakönyvben felsorolt elhunytak neveit böngészve a 19–20. századi Debrecen jelentős személyiségeire bukkan a temető látogatója és kutatója. A politikai és gazdasági, a tudományos és művészeti élet korabeli kiválóságain túl a hadtörténeti múlt ismert szereplői is megtalálhatók.

Bár az 1848/49-es magyar szabadságharc idején még elenyésző számban éltek zsidók Debrecenben, mégis a küzdelmek jeles honvédőit megörökítő sírjelekkel is lehet találkozni.

Dr. Popper Alajos (1827–1912) a szabadságharc „vörössipkás” ezredorvosa, majd „Honvéd Egylet” elnök
          síremléke
Az izraelita temető az 1909-es az 1930-as városszabályozási térképenDr. Popper Alajos (1827–1912) a szabadságharc „vörössipkás” ezredorvosa, majd „Honvéd Egylet” elnök síremléke

Az első és a második világháború hőseire és áldozataira utaló sírfeliratok jelentős számban láthatók a temetőben. Amíg a „nagy háború” alatt a debreceni zsidóság hőssé lett katonafiai az egyéni vagy családi sírokba kerültek, addig önálló katonai temetőrész őrzi a világháború következtében elhunyt, és felekezeti hovatartozása miatt itt eltemetett, nem helyi illetőségű katonahősöket, és hadifoglyokat.

I. világháborús Spitzer Antal főhadnagy héber és magyar feliratos síremléke
I. világháborús Spitzer Antal főhadnagy héber és magyar feliratos síremléke
I. világháborús hősi síremlékek 2013-ban
I. világháborús hősi síremlékek 2013-ban

Úgyszintén elkülönített temetőrészen lelt végső nyughelyre az a 2. világháborús 64 zsidó munkaszolgálatos, akiket 1944 októberében Apafán végeztek ki, majd ottani tömegsírjaikból ide temettek át.

A munkaszolgálatosok parcellája és az egyik sírfelirat rekonstruálása 2013-ban
A munkaszolgálatosok parcellája és az egyik sírfelirat rekonstruálása 2013-ban

A debreceni temető sajátossága, hogy számtalan olyan emlékjellel is találkozunk benne, ahol egyedi vagy családi síremlékekre a holokauszt során elhurcoltak, és meghaltak neveit vésették fel a hozzátartozók.

A 2. világháború során, a Donnál elhunyt fiúgyermek és a deportálásban meghalt szülők síremléke
A 2. világháború során, a Donnál elhunyt fiúgyermek és a deportálásban meghalt szülők síremléke

A Monostorpályi úti jellegzetes zsidótemető Debrecenben, mint a világ minden pontján a „Bét Hácháim”, az „Élők Háza” nevet viseli: a sírkövek összekötő kapcsot jelentenek az ott nyugvók és az élők között, ameddig azokat gondozzák, nyilvántartják. Az elmúlt esztendőkben nagyarányú helyreállítási, rendezési folyamat kezdődött a temető területén. A „nagy háború” centenáriumához kapcsolódó munkálatok során először a hősök parcellái, nyughelyei újultak meg.

I. világháborús katonai parcella 2013-ban
I. világháborús katonai parcella 2013-ban

A folyamat ezúttal nem csak a sírhelyek, síremlékek fizikai gondozására, környezetének rendezésére terjedt ki, hanem a sírok helyzetének, feliratainak és a temetői nyilvántartások adatainak összevetését, a szükségessé váló korrekcióikat is felvállalta. A munkálatok során a legmodernebb térképi alapú informatikai lehetőségek kiaknázásával fűzik össze a temető fizikai és írásos tényeit.

I. világháborús parcella 2019-ben
I. világháborús parcella 2019-ben

A fejlesztés első fázisában a temető hősi emlékeivel kapcsolatban az egész világ számára lehetővé vált, hogy az internet segítségével bárhonnan fellelhetők, illetve kutathatók legyenek az itt nyugvók adatai, sírfényképei.

Szerkesztette: Papp József

Debrecen, 2019.

Linkek

Magyar nyelvű keresőszolgálati oldalak

Nemzetközi keresőoldalak

Egyéb hasznos oldalak